Bevezető


Hegyeshalom Nagyközség Győr-Moson-Sopron megyében a Mosoni- síkság természeti környezetben helyezkedik el. A község 2005. január 1-jei állandó népességszáma: 3581fő.
Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata önállóan, szabadon, demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve intézi a település közügyeit, gondoskodik a közszolgáltatásokról, a helyi hatalom gyakorlásáról, a mindezekhez szükséges feltételek megteremtéséről, támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit.

Hegyeshalom Nagyközség a Bécs-Budapest vasúti fővonal, az egyes számú (E-5) főútvonal, valamint az M-1-es autópálya által bezárt szögben hazánk észak-nyugati peremén Ausztria szomszédságában fekszik. Új autóutas kapcsolata -M-15- van Rajkán keresztül Szlovákiával is. Hegyeshalom történetét elsősorban földrajzi helyzete határozta meg. A nagyközség a több ezer éves (királyi út) mentén egyaránt fontos volt az Imperium Románum, majd a népvándorláskor népei és az ezer éves Magyarország számára. II. Endre 1217-ből származó adománylevele már Hegelshalmként említi, amely név egy csúcsos tetejű dombra utal. A halmon felépült római katolikus templomot annak idején Szűz Mária (Sancta Maria) tiszteletére szentelték. Ennek német nyelvű változatából származtatható a Sammaria -Sommerein elnevezés (Sommerein an der Strass).

Hegyeshalom nagyközség több mint 200 éves címerében a strucc a gyorsaság és az éberség királyi tulajdonságát jelképezi, az ezüst patkó pedig a jómódnak, jó szerencsének a szimbóluma. Évszázadokig vegyes, majd főként német nemzetiségű falu. A nagyközség máig kétvallású. A műemlék római katolikus templom és az evangélikus gyülekezet 1850-ben felszentelt temploma ennek kifejezője. A 20-30-as évek jelentős fejlődése után a II. világháború és az 1946-os német származású lakosság szervezett kitelepítése súlyos veszteséget eredményezett.

Az egykori útifaluból a XXI. századra sokutcás polgári település alakult ki, jelentős infrastruktúrával. A település déli határán mintegy 75 ha -on fekvő bányató a horgászok, strandolók, szörfözők, búvárok kedvelt nyári találkozási helye. A gyerekek, felnőttek kedvenc sportolási, pihenő -és szórakozási helye a Stettni-tó és környéke. A Hegyeshalmi Vasutas Sporthorgász Egyesület pihenőházas otthona is.

A nagyközség külső területei észak felé a bezenyei útról megközelíthető Márialiget és a dél felé fekvő Csemeztanya. A szolgáltatások alapvetően üzleti, vállalkozói alapon működnek. A kereskedelmi, vendéglátói infrastruktúra az átmenő forgalom és a bevásárló turizmus igényeit is kielégíti